2019. szeptember 24., kedd

Észak-somogyi bóklászás

Miután a múlt hónapban ezzel a rövid kis éjszakai túrával visszaültem a lóra, eljött az ideje, hogy hosszabb gyaloglásra is vállalkozzak. Persze, nem rögtön a Mecsek vagy a Bakony magasabb csúcsait, meredek kaptatóit céloztam meg, hanem csak itt, a közelben, egy általam még nem próbált teljesítménytúrára neveztem be a többiekkel együtt - a Cinegére. Gondoltam, elég lesz nekem az a 25 kilométerecske egy langyos, őszi szombatra.

Mit mondjak, minden volt, csak nem langyos. Túlöltöztem. Kiizzadtam. Égetett a nap. Nem volt nálam kalap (megint).

A szikár tények: Siófokról indultunk. Nem volt tömeg, gyorsan túlestünk a regisztráción, és némi technikai szünet és szerelvényigazítás után nekivágtunk a távnak. Bevallom, miután kikeveredtünk a városból, udvariatlan módon ismét hátrahagytam a csapatot... (Azt hiszem, már megszokták.)

És megkezdődött vándorlásom a szántóföldek között, erdők lombja alatt. De főleg szántóföldek között. Sok-sok szántóföld mellett. Túlzottan is sok mellett.
Törekiig végiggyalogoltam egy almáskert szélén, egy hosszú völgyön, láttam legelésző lovakat és egykedvű kecskéket, mire végre, az országútról letérve erdőbe jutottam. Keskeny tanösvény vezetett a tavakhoz, a madármegfigyelőhöz, amire nem másztam fel.

Madármegfigyelő torony

Vetettem egy pillantást a fölöttem keringő drónnak látszó tárgyra - hogy honnan jött és mit keresett arra, fogalmam sincs -, aztán megálltam néhány pillanatra a tó partján. Szép volt, na.

Töreki-tó (az egyik)

Aztán mentem tovább, lucernás mellett, diófaültetvény árnyékában, kukoricatábla és bozótos között. Körülöttem lepkék szálldostak, madarak csipogtak a bokrok között, és néha egy-egy elsurranó gyík vagy mi zörgött a száraz fűben. Tiszta idill. De hol van már egy kis erdő??


Az endrédi tavak felé haladva néha visszanéztem: igencsak jól mutatott a Balaton a dombtetőről. Jobbra, Siófok felé annyi vitorlás úszkált rajta, mint égen a csillag. (Vitorlásverseny volt.) 
A dombon át húzódik a Csipkebogyó tanösvény, de meg kell mondanom, ebből a szép, piros termésből alig láttam valamennyit, annál inkább galagonyát. Meg mindenféle virágokat elszórva: katángot, ördögszemet, imolát. (A lefotózásukat mellőztem, van már róluk elég képem.)

Északra a Balaton a sok hajóval

A tanösvényen rég látott sporttárssal találkoztam. Rózsika kicsit korábban indult, mint mi, ezért nem találkoztunk a rajtnál. Elkísértem hát most pár kilométeren, a Petendi-domb mellett, az Öreg-hegy oldalában. Együtt néztünk szét Endréd fölött, a dombtetőn, fedeztük fel, hol is van az a tó, amit a térkép szerint már érinteni kellett volna. A dombok fölött sikerült elkapnom egy szürkegémet, amint elrepült a Balaton felé (persze csak fotózva). Aztán a falu előtti emelkedőnél túratársam lassított kicsit, én meg nem.

Balatonendréden igen vicces népek laknak, akármerre mentem, mindenhol bábukból rakott életképek fogadtak: hol egy biciklijével árokba borult jóember az asszonyság lábainál, hol a villanyoszlopnak ütközött boszorkány, máshol meg csak "simán" az út szélén üldögélő párok. És bár az itinert túlzottan részletezőnek találtam - elég lett volna egy jobb térkép, jelölve a jelzés fajtáját és a szalagozások helyét -, ott, a faluban jól jött, hogy kiírták, melyik utcán merre kell fordulni.
A közösségi ház melletti ellenőrzőpontnál jólesett a szóda, és a házból kihallatszó pingpongszó kíséretében már mentem is tovább. A templom után a szalagok jelezték, merre van a horhó, amin át kijutok a faluból. Igazán szép kis horhó volt, magas parttal, árnyas fákkal. 

A horhó vége Endréd után

A másik végén felérve, ismét szántóföldek mellett találtam magam. Balról néhány szőlőskertben zümmögtek dolgos méhek módjára a gazdák, jobbról csak a puszta dombtető égett a napon. Hamarosan már a tájat átszelő M7-es nyomvonalát is láttam, és elértem a hidat, melynek másik végén végre megint erdőbe kanyarodhattam.

Ott, messze, az az M7-es

Szelíd hársak alatt vezetett az út, de olyan száraz volt a föld, hogy egy fia gomba nem sok, annyit se láttam. (Ha nem is eszem, nézegetni azért szeretem őket.) A Vaskeresztnél - melyet az ezeréves honalapítás emlékére állítottak a zamárdiak és a tihanyi apátság - néhány perces pihenőt tartottam, miután megkaptam a soron következő pecsétet a papíromra és a túrajelentésre. Innen néhány métert visszafelé kellett menni, hogy rákanyarodhassak a zöld kereszt jelzésre, melyen a Csikászói-erdőt, majd a Csikászó-dűlőt értem el. A dűlő elején, egy vadász emlékére állított kőhöz közel várt a következő ellenőrzőpont, ahol nem töltöttem sok időt.

Bezzeg utána, a dombon fel, majd megkerülve az egész domboldalt, az erdőszélen, szántóföld mellett! Azt hittem, sose lesz vége a poros, napnak kitett szakasznak, ami leginkább csak a táv növelésére volt jó - egy huszárvágással át lehetett volna vágni az egészen a nagy kanyar helyett... De legalább a látvány kárpótolt, először csak a Badacsonyt láttam, aztán egy kanyar után a szemközti Tihanyi-félszigetet is apátságostul. 

Innen már igazán nem volt messze a zamárdi kilátó, ahová - letérve a "Római útról" - fel is másztam, és újfent(ről) végighordoztam tekintetemet a panorámán (meg a fényképezőgépet is). Az enyhe pára, mely homályba vonta a Badacsonyt és Fonyódot, megkímélte a szemközti tájakat. 

A Tihanyi-félsziget a zamárdi kilátóból

Az utolsó pár kilométert enyhén szenvedve tudtam le (mikor érek már oda?), valahogy nem hiányzott még egy kemény burkolat a talpamnak. Volt már korábban is köves út, a célba pedig egy véget érni nem akaró, hosszú utcán át jutottam el.
De végre felbukkant előttem a templom, mellette a könyvtár, mögötte az iskola, és már meg is érkeztem. Kézrázás, emléklap és jelvény átvétele után elrágcsáltam egy frissítően hagymás zsíroskenyeret, beszélgettem a felbukkant ismerősökkel, és jó másfél óra múlva megérkeztek a többiek is. 

Persze, nem hagytuk ki a levezető kávézást-sörözést, bár kicsit elszontyolodtunk, látva, hogy a szezon véget értével egy fia cukrászda nem sok, annyi se volt nyitva a parton. 

A lábamnak-tüdőmnek jót tett ez a túra, a lelkemnek hiányzott még egy kis erdő, a fejemnek meg mindegy volt, fájt egy kicsit. No de kit érdekelt, amikor a vártál szebb időben, szép tájon tölthettem a napot.



Táv: 25,54 km, szint: 455 m
Teljesítési idő: 5 óra 12 perc

(Fotóalbumért ide kattints!)