2019. augusztus 14., szerda

Malackergetve

Hej, az éjszakai túrák romantikája! A ragyogó csillagok, a tücsökciripelés, a bukdácsolás az ösvényeken, a holdfény! A szúnyogok, a jó helyen vagyunk-e fölötti töprenkedés, mert rég láttunk jelzést (amikor még láttunk). Éjszaka túrázni jó. Kell. Főleg, ha csak egy kellemes esti sétára vágyik az ember, felépülőben, erőpróbaképpen.
A múlt szombati 12 kilométer pedig éppen megfelelő volt esti sétának. Még ha teljesítménytúra volt is. Nem rohantunk. Izzadtunk. Olyan fülledt, párás levegő telítette el a Zselic völgyeit és dombjait, hogy vágni lehetett volna.

Patcáról indultunk, a Betyár Maraton Malackergető fedőnevű, kellemes kis távját választottuk. Amikor elindultunk - este nyolckor -, még éppen csak szürküllött vagy hogy is kell ezt mondani. A falu fölött, a Nozsi-hegyen még készült egy aránylag jó kép a csoportról, aztán a sűrűsödő sötétben már legfeljebb hőképet csinálhattunk volna. 

Az emelkedő után, az erdőszéli rét fölött ott lógott a majdnem kitelt Hold, mint jóllakott óvodás. A fák fölött halvány visszfénye látszott a lebukó Napnak, mi pedig a kétféle fény között elkanyarodtunk délnek, majd délnyugatnak. Előttünk, kissé balra, a dombok fölött látszott a kadarkúti átjátszótorony, ismerős fények, az otthon üzenete...


Jobbról erdő, balról szántó, és valahogy minden ismeretlennek látszott, pedig nem először jártam ezen az útvonalon. De hát, sötétben még az ismerős tájak is rejtélyesebbnek látszanak. 

Kis izgalmat okozott, amikor a mélyedés alján csordogáló patakon kellett átkelni - csúszott a partja, csúszott a két farönk, ami híd gyanánt nyúlott át fölötte. De mindannyian szerencsésen átértünk, és vadregényes, szűk ösvényen - ami itt-ott eltűnni látszott - gyalogoltunk tovább a görgényi vadászházig, ahol lyukasztós ellenőrzőpontot találtunk. 

Hízik a Hold 

A műutat elérve lekapcsoltam a zseblámpát. Pont elég volt a holdfény, az egyenes úton eltévedni se lehetett, és a járást se nehezítette pocsolya és gödör. Az előttem haladók lámpáinak fénye megvilágította a körülöttünk magasodó fákat, misztikus alagutat varázsolva körénk. Csak a szentjánosbogarak hiányoztak, de sajna, az ő "szezonjuk" már lejárt.
Mellettünk az aljnövényzetben motoszkált valami néha, talán rágcsálók, felriadt madarak. (Vad)malac nem látszott sehol, talán jobb is volt. 

A Feneketlen-kútnál a pára fokozódni látszott, de hát mit is vár az ember egy tavacska mellett, éjjeli 26 fokban? Míg pecsételtünk, tartottunk egy kis technikai szünetet, ki-ki elrágcsálta a pontőröktől kapott barackot vagy a saját ropogtatnivalóját - ha hozott magával -, leizzadtunk. 

Mindenki mozgásban

No de innen már szép, egyenes utunk volt vissza, Patcáig, szinte sztráda. Fel a dombra, széles földúton, ki az erdőszélre, a csillagok alá. Ott megálltunk egy kicsit - na jó, előtte is tartottunk lihegésszünetet - Erával, nyakunkat kitekerve bámultuk a csillagokat, hátha elkapunk egy lehullót. (Erre másnap estig kellett várnom.)

Az erdőben bagoly nyivákolt - tippünk szerint macskabagoly lehetett -, a horhón, Szilvás felé terepjárók zaklatták fel a kedélyünket. Aztán már el is értük újra az útvonal első szakaszát, rácsatlakoztunk a sárga jelzésre, és szépen lecsorogtunk Patcára, a Katica Tanyára. 

Kellemes három óra volt, jólesett, és még a kutyus - alkalmi túratársunk - is remekül bírta a távot. 
A szép zselici tájat meg majd megcsodáljuk nappal...

Táv: 12 km, szint: 180 m
Teljesítési idő: 3 óra (jól van, na, éjjel volt meg nem is a teljesítmény volt a fontos)

Szervezők: Zöldpont Életmódklub, Katica Tanya