2017. november 11., szombat

Zselic - közel

Ha nem lett volna köd, akkor már a stratnál élvezhettük volna a napsütés áldásait. De volt. Ott terpeszkedett a Cseri park fái között, amint a start után arrafelé gyalogoltunk, letérve az utcáról. (Annyira azért nem volt sűrű, hogy elrejthette volna a szemünk elől a parkban tüsténkedő munkagépeket... Ó, régi, szép emlékek, már a helyetek se lesz meg!)


Átvágva a parkon, a valaha szebb napokat látott ex-pizzázó mellett értünk ki az Egyenesi útra, amelyről újabb kanyart véve, hamarosan már a tókaji parkerdő felé bandukoltunk. Hűvös volt, épp csak ébredezett a szombati város, bevásárolni igyekvő anyukák és gyerekeik, piacra készülő nyugdíjasok jöttek szembe. Előttünk néhány hasonszőrű turista haladt, akiket sokáig nem kerültünk még le...


A parkerdőbe érve - miután átkeltünk a patakon és kikanyarogtunk a sárguló fákkal szegélyezett ösvényről - szembetaláltuk magunkat az első ellenőrzőponttal - úgyszólván "programon kívüli" volt, a rajtlap nem jelölte. Itt vált el a rövid túra és a mi távunk útvonala egymástól. Pecsételés után egyenesen mentünk tovább felfelé, az avarillatú őszbe, és meg se álltunk a kis tóig meg a partján ácsorgó esőbeállóig. Ott is csak azért, hogy kattinthassak néhányat, mert olyan nincs, hogy nem örökítem meg a még ködös tópartot a színes fákkal és a romantikus kis építménnyel.


Néhány kanyar után elértük a Dózsa-telepre vezető köves utat, ahol zajosan megelőzött minket egy böszme teherautó, platóján a Vadvirág ösvény egy példányával. Talán új, talán felújították...
Pocsolyákat kerülgetve, répadföld mellett hagytuk el a telepet, és lendületünket egy újabb ellenőrzőpont fogta vissza - a Szenna felé leágazó kék sávnál várt az autó két gazdájával. Gyors pecsételés, sütizés után folytattuk utunkat bele a ködbe, mely fölött megcsillant a remény - a Nap próbálkozott a sűrű csapadékréteg átvágásával. Akkor még kevés sikerrel...


Szennában meg se álltunk - kivéve a fényképezést -, és nemsokára elértük a horhót, mely kivezetett a faluból. Bevallom, rettentően szeretem a horhókat, de most visszafogtam magam, és nem kattintgattam benne gyalogolva. Letudtuk a tüdőedző emelkedőt, és lekanyarodtunk a Berki-patak felé, melynek túloldalán vált el a 30 km-t választók útvonala a miénktől (eredetileg arra mentem volna, ha a derekam megálljt nem parancsol mehetnékemnek...).

A Fehér-part felé csúszkálva - volt ott sár rendesen! győztük kerülgetni a pocsolyákat - érkeztünk meg az újabb, őrt álló pároshoz, akik a szokásos pecsételés után forró teával és almával kínálták a turistát.
Aztán jött a Zsidó-gödör, mely után északnak fordultunk a szántóföld szélén. Végre kisütött a nap, de a köd lassan adta meg magát - egy ideig még fakóra festette az erdőszéli fákat, és amikor kis falunk fölé értünk, akkor se láttam volna sokat, ha nem takarja el a kilátást az útszéli dzsindzsás.


Az egyik legszebb szakasz következett: lefelé a zöld sávon a domboldalon, égig nyúló bükkös-tölgyes sárgaságban. A Húsvét-forráshoz nem tértünk le, inkább átóvatoskodtunk a Töröcskei-patak roggyant hídján. Mióta erre járok túrázni, ez a híd egyre veszélyesebb lett, nem is értem, miért nem cseréli ki már egy biztonságosabbra az arra illetékes (ki is lehet az?)...

És már be is értünk a töröcskei erdőbe! A tó melletti ösvény hozta a formáját, keskeny sávja egészen a Vackortanya előtt elterülő rétig kanyarog. A tó partján ritkásan tenyésztek a délelőtti mindenáron-pecások, de bőven akadt üres kiállás, ahová a víz- és tükröződésrajongó turista leállhatott őszi színeket és fényeket fotózni...


A Vackortanyánál kisebb tömeg üldögélt-álldogált az asztalok és padok mellett. Itt kaptuk meg az utolsó pecsétet a rajtlapunkra, és miután szusszantunk egyet a melengető napsugarak alatt, nekivágtunk az utolsó szakasznak.
A tavat a gáton átkelve hagytuk el, és a városszéli utcákon végiggyalogolva értünk vissza az iskolához. Alig múlt dél, amikor átvettük a teljesítésért járó jutalomcsokit (a jelvényt már startoláskor megkaptuk), és elbúcsúztunk a szervező Zöldpont Életmódklub képviselőitől. Nekik ezúton is köszönöm a szervezést, a sütit, almát, csokit és a mosolyokat.

Az ősznek meg a színeket, az avar- és erdőillatot, a ronda tintagombát, a ragadós sarat, a ködöt és napsütést, a körülöttünk röpködő madarakat. Megyünk jövőre is (remélem)!

Táv: 20,68 km, szint: 339 m
Teljesítés ideje: kb. 4,5 óra

(Teljes fotóalbum)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése