2017. április 2., vasárnap

Kikelet, bringa...

Van olyan helyzet, amikor az ember lánya nem vállal be egy 30 km-es gyalogtúrát, viszont térdkímélő bringázásra azért vállalkozik. Meg tüdő- és szívkímélőre, tekintve, hogy tavaly óta nem ült kétkerekűn.

Tegnap még a fiúkkal tekertünk egyet, amolyan bevezető kört, nem messzire, komótosan. Ma viszont már egyedül mentem, nem annyira komótosan, és kicsit messzebbre.

A Szenna utáni emelkedő még kifog rajtam, a felénél le kellett szállnom a bringáról, és feltoltam. Onnan gurultam egy jólesőt, és még jobban esett volna, ha nem repül be a pólóm alá valami igencsak csípős bogár. Gyanítottam, hogy nem méh, mert nem csak egyszer csípett meg őkelme, hanem mire meg tudtam állni Kisfalud előtt, bekanyarodván a ropolyi útra, már többször is. Ha valaki látott volna, jó eséllyel néz kissé furának, ahogy rázom a ruhámat és keresgélem a tettest... Végre megszabadultam tőle - egy szárnyas hangya volt. Kortyintás a flakonból, nyeregbe vissza, és már gurultam is tovább.

Nem hagyhattam ki a tegnap látott gyönyörű, magasra nyúló fát, ismét lefotóztam, bár más beállításból. Még tanulgatom az új telefont, a vele való fotózást is. Mit mondjak, nem egy Canon...


Előzékenyen lehúzódtunk az útról, én is, a traktor is, amint tovább mentem. Fát szállítottak valahová - később, visszafelé találkoztam néhány leesett rönkkel, melyek az út szélén várták jobb sorukat.
No de nemcsak traktorok fordultak meg az úton, hanem szép számmal személyautók is. Mióta megnyílt a csillagpark, többen pöfögnek a biciklisek orra alá oda-vissza menet. Akár a csillagparkban jártak, akár csak átgurultak Bőszénfáról Kisfalud felé... Elég, ha megállnak Kardosfán egy pohárka akármire, máris igazolhatják - ha netán megállítaná őket egy arra hivatott személy ellenőrzés céljából -, hogy célirányosan járnak ott... Na mindegy, ez van. Akkor is, ha nem örülök neki.

Mivel nem versenyzési céllal róttam a kilométereket, néha megálltam fotózni és közelebbről megszemlélni az erdőt. Az a sok sarjadó fa, bokor, nyíló virág! A kíváncsi rigókról és átcikázó lepkékről nem is beszélve. Ők persze nem várták meg, míg előkapom a célszerszámot, úgy otthagytak, mint a pinty (meg a rigó)!


Erdei nyílfű virágjában

Visszaváltottam egyet, és nekivágtam a Kardosfáig vezető emelkedőnek. Nem túl gyorsan ugyan, de végigtekertem rajta. Szép, hosszú domb, egy kanyar balra, egy jobbra, pihenő bringásoknak és bárkinek - van bringatároló is! -, és már el is értem az ezüsthársas felé vezető elágazást. Majd egyszer arra is elmegyek, de ez nem az a nap volt.

Nem álltam meg a kastélynál, inkább lekanyarodtam jobbra, a keményre döngölődött erdei útra, a zöld sáv jelzésre. Gurultam még egy kicsit, aztán újabb pihenőt tartottam friss levegő szippantgatásával, a növényzet szemrevételezésével egybekötve. A fenti nyílfű mellett már a szagos müge is készülődik virágot bontani, és akadt pár bokor ibolya meg tüdőfű is az avarban.

A bringa is pihent

Visszafelé nem hagyhattam ki a kastély melletti pihenő gomba formájú padjait és asztalait - ezek kicsit korábban az út másik oldalán álltak, egy kis réten. Most már "rendes" pad és asztal is van mellettük, meg a csillagpark tanösvény táblája. Nem akartam játszani...



Miután ismét útnak eredtem, a legkényelmesebb szakasz következett: visszafelé a dombon, szép hosszan gurulva! Az élményt az út minősége rontotta. El is gondolkodtam rajta két fékezés között, hogy ha erre szeretnék vinni a Zselicen átívelő bringautat, felkészültek-e arra, hogy micsoda munka lesz ebből az aszfaltból igazi kerékpárösvényt csinálni...

Majdnem az útelágazásig gurultam, aztán - elhagyva a kézművesházat - újra emelkedőn kaptattam felfelé. Kevéssel túl a patcai elágazón sóhajthattam fel, de még nem volt vége. Hogy megszakítsam az utat kissé, lekanyarodtam az árok túlsó szélén álló magasleshez. Ha már les, lessünk ki rajta!

Nem bántam meg. Gyönyörű az erdő széle a sok virágzó bokorral - gyanítom, hogy kökény és galagonya -, a távolban látszottak Kisfalud házai. Nyugatról a szemembe tűzött a nap, enyhe szellő fújdogált - tökéletes tavaszi nap.


A Szennapack utáni lejtőn - amin ugyebár nem tudtam felmenni odafelé - csak úgy suhantam, de itt is visszafogtak a gödrök, toldozgatások, és - óvatos duhaj lévén - erőteljesen igénybe vettem a fékeket...
Aztán begurultam Szennába, rá a bringaútra, és hamarosan már a hazafelé vezető utolsó dombon lihegtem felfelé - kies falunk szélső utcáján.

Aki azt hiszi, hogy a Zselicben nincsenek dombok, hogy nem lehet egy jót izzadni és lihegni gyaloglás vagy biciklizés közben, annak ajánlom, hogy próbálja ki ezt az útvonalat. Vagy bármelyiket. Szép Zselicünk szolgálna neki néhány meglepetéssel...

(S hogy lépjek egyet - talán előre -, bejelentkeztem az Instagramra is, további képeket ott találtok.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése