2016. december 17., szombat

(Pécs)Közeli Helyeken

Ó, azok a deres fák és bokrok! A befagyott patak, a tavak. A feketerigók a város szélén. A kacsák a tó jegén. És az a csípős hideg...

Közeli helyekre utaztunk ma. A pécsieknek közeli. Nekünk busz kellett hozzá. Hajnali mínusz ötben indultunk, és nagyjából ezt a hőmérsékletet tartotta az időjárás egész nap. Nem izzadtam ki.

A Malomvölgyi parkerdőről eddig még csak nem is hallottam. Ha mégis, az információ csak súrolta a tudatom felszínét, mert újként üdvözöltem, amikor szóba került, hogy oda megyünk túrázni. Pécstől délre fekszik a terület, így szerencsére nem kellett átvergődnünk a fél városon, hogy odaérjünk. A Malomvölgyi úti Kocogó kocsma mellett felállított asztalkánál fogadtak minket a rendezők, befagyott tollakkal és meleg szívvel. Míg a társaság nagyobbik fele betért frissíteni az "egységbe", mi elindultunk a kökényesi elágazó felé. Hozzánk csapódott egy helybeli hölgy is, aki nagyjából az út feléig kísért minket.

A táj ködbe veszett. Hamarosan a reményünk is, hogy messzebbre ellássunk, a napnak esze ágában se volt kibújni a felhők mögül. Csak a deres növényzetben gyönyörködhettünk, ha épp nem azt vizslattuk, merre kell menni. Jelzetlen környéken jártunk, a sávok, keresztek és négyzetek - bármilyen színben - messze elkerülik ezt a vidéket. Szerencsére a startnál kapott leírás elég részletes volt, így akkor is megtaláltuk a helyes utat - két eltévedés ellenére is -, amikor a szalagozás bizony, hagyott kívánnivalót maga után...

A városszéli csemetéskert után jól megfagyott göröngyökön gyalogoltunk végig, míg el nem értük az erdőbe nyíló ösvényt. Fától fáig haladtunk, a jelzést követve, mert itt még valódi ösvény se volt. Elvarázsolt erdő elvarázsolt, fehér fákkal - egészen egy tisztásig, ahol pont a rossz irányba fordultunk. Tettünk egy kis kört, mire visszaértünk a hajdani kis kőfejtőhöz, ahol hálózsákba burkolózva várt ránk az ellenőrzőpont személyzete. A domboldalba ékelt, szűk ösvényre visszakanyarodva folytattuk az utat a Casanova büféig, amely a parkerdő bejáratánál várta a fázós túrázókat. 
Mellettünk, a rét ködbe vesző túlsó végén fakitermelés folyt, az úton felkapaszkodó traktor mindent beleadva vonszolta felfelé a rákötözött rönköket - míg a sodrony meg nem adta magát, és a fahalom le nem gurult az útra. Szerencsére még nem értük utol, így megúsztuk a közelebbi ismeretséget a tüzelőnek valóval...


A parkerdő csendesnek és kihaltnak tűnt, még a bejárattól mellettünk futó patak is jégbe dermedt. Átkeltünk a hosszan ívelt hídon, aztán kicsit korán akartunk felmászni a hegyre, de még időben észrevettük, hogy a fehér kápolna nem látszik sehol, és visszaereszkedtünk a tópartra. 
Jobbról a csendes víz, balról az erdővel borított domboldal kísérte utunkat a játszótérig, ahol végre ismét lengeni láttuk az elveszett szalagozást. 

Az Erdei Kápolnához meredek, helyenként csúszós ösvényen kapaszkodtunk fel - végre megéreztünk valamit abból a 300 méter szintből, amit az útra beígértek... A kápolna kivert ablakokkal, szomorúan fogadott a dombtetőn. Rácsos ajtaja mögött falevelekkel befújt, majdnem üres tér tátongott. Az előtte elterülő kis téren valaha állt még valami - legalábbis erre utalnak a sehová se vezető lépcsőfokok és a lebetonozott terület.


A Bagolyvári kilátót nem egészen az "előírt" útvonalon közelítettük meg, valahogy egy szál szalagot se találtunk az után, amely az elágazásnál lengedezett... A lényeg, hogy menetlevelünket ellátták a megfelelő aláírással, kicsit megpihentünk egy fél pohár tea erejéig, és már mentünk is tovább, vissza a tavak mellé.

A tavak... A tórendszer északi tagja, a Kökényesi-tó már félig a hátunk mögött volt, a Málomi-tavat a rajta pihenő kacsák sora tette érdekessé. A félig befagyott vízfelületen pihenő madarak sormintaként választották el egymástól a fagyos és a félig még folyékony részeket. 


A tó északi végén átkeltünk a gáton, és a keleti oldalon végiggyalogolva - útba ejtve az ötödik ellenőrzőpontot - jutottunk el az élesen domboldalra kanyarodó, szélesebb ösvényig, melyen a Zsíros-dombi kilátóhoz értünk. Útközben összetalálkoztunk a csapat (elvileg mögöttünk lévő) másik felével, akik - meglepetésszerűen - szemből érkeztek, kissé szabadabban kezelve az útvonalat...

A kilátó után még érintettünk - megint - egy sorompót (az útvonalon ez volt a harmadik, masszív, vasból készült alkotmány), és hamarosan kiértünk a dombtetőre, az utolsó, ember nélküli ellenőrzőponthoz. A helyes kis, talpat formázó lyukasztóval nyomtunk igazolást a rajtlapunkra, és nemsokára elértük (a kerékpárútra kanyarodva) az előbb Péterpusztára, onnan Pécsre vezető aszfaltutat.


Innen már csak percek kérdése volt, hogy visszajussunk az asztal mellett didergő rendezőkhöz, átvegyük a jelvényt és a szaloncukrot. Eltöltöttünk egy kis időt a szomszédos vendéglőben - melegedés és várakozás címén -, és mire végeztünk a kapucsínóval és borral (ki mivel), lassan megérkeztek a többiek is. 

A délután közepén már ismét hazai földet taposott a lábunk - egy kis decathlonos betérő után -, és egymásnak kellemes ünnepeket kívánva búcsúztattuk a mai napot. 

Túratáv: 17,4 km, szint: 300 m, teljesítve: 4 óra 15 perc alatt.

Fotóalbum: ide kattints!







2 megjegyzés: