2016. október 10., hétfő

A gánti kövek meséje

Ködös reggelen vágtunk neki az útnak Gánt felé, hogy részt vehessünk a "Miről mesélnek a kövek?" fedőnevű teljesítménytúrán. Autópályát elkerülve, kissé talán lassabban, de biztosan értünk célba kora délelőtt, és némi kóválygás után meg is találtuk a gánti művelődési ház-iskola komplexumot, ahol leróttuk a nevezési díjat, és megkaptuk a teljesítéshez szükséges itinert. A csapat egyik fele a hosszabb távot választotta, ők azon nyomban útra is keltek, mi ketten vártunk egy kicsit, míg megérkezett a baráti társaság Fehérvárról.

Gántot az orvosi rendelő után hagytuk el, felkapaszkodtunk egy enyhe dombon, és sziklás talajon, sziklákkal tarkított hegyoldalak között ballagtunk tovább. Az erdő alig mutatott őszi színeket, a cserszömörce is épp csak vörösödni kezdett, és csak a nyírfák itt-ott felsárgálló ruhája jelezte, hogy hamarosan eltűnik a zöld a természetből.
Helyenként akadályugrókat megszégyenítő szökkenésekkel tudtunk magunk mögött egy-egy szélesre hízott pocsolyát vagy épp ragaszkodó kökénybokrok karmai közül szabadulva kerültük meg a sártengert. Az időre egy rossz szót sem mondhattunk: a nap sütött, a szél alig fújt, a lég langyos volt, ahogy októberhez illik is. Éppen túrázásra való idő volt.

Első állomásunk a Gánt határától nem messzire létesített Bauxitföldtani Park szélén várt minket, ahol egy kedves geológus elmesélte nekünk, milyen pech, hogy nem maradtak a fránya kőzetlemezek a helyükön, mert ha így tettek volna, ez a terület máig is az Egyenlítő közelében lenne, és ott szívhatnánk magunkba a napfényt... De mivel nem ez történt, a melegebb égtájakon keletkezett dolomit- és bauxitrétegeket megnézhetjük kicsit beljebb, az egykori bánya területén.
Nem kérettük magunkat, végigsétáltunk a következő állomásig vezető vörös ösvényen, meg-megállva, hogy lencsevégre kapjuk a szemközti, vörösben vagy sárgában játszó falakat.


A "gödör" fölötti magaslatról alaposan megcsodáltuk a Marsra hajazó tájat, és miközben újabb tudást szippantottunk magunkba a minket fogadó leányzó jóvoltából, megnyalogattuk a bauxitot, melynek íze enyhén a krétáéra emlékeztet. S hogy miért nyalogattuk? Hogy megtapasztalhassuk, hogyan vonja ki a vizet a nyálból, és tapasztja magát a nyelvünkre.
Olyan szerencsém volt, hogy találtam egy "mázas" bauxitdarabot, melynek felületén az erős hőhatására egy kis részen "megsült" a kőzet.


Nem hagyhattuk, hogy a látványt eltemesse fejletlen memóriánk, a biztonság kedvéért készítettünk még néhány fotót, aztán lesétáltunk a kupacok közé, és - többnyire - a kijárt ösvényeken, kőből kirakott üzenetek között jutottunk el a következő állomásig, ahol a megkövül csigákkal, kagylókkal és szinte láthatatlan egysejtűek nyomával köthettünk közelebbi ismeretséget.
Onnan már csak egy ugrás volt a vetődés, mely látványos ferdeségével támasztotta a szomszéd sziklafalat.


A természet jól halad a terület visszafoglalásával, kisebb-nagyobb facsoportok, bokrosok húzódnak a bauxitos börcök között, hosszú szálú fű burjánzik a mélyedések alján.


Ugyanazon az úton, amelyen bejutottunk a tanösvényre, ki is találtunk belőle, hogy a bejáratnál található bányamúzeum termeit is meglátogathassuk. Fiúknak talán izgalmasabb a téma, mint nekünk, lányos csapatnak, de azért jókislányosan végigvizslattunk mindent.

Rövid ebédszünet után, ismét átvágva az országúton, rákanyarodtunk a kék háromszög jelzésre, és ezen araszoltunk egészen Gántig. Végre egy kis emelkedő is utunkba akadt, hogy meglegyen az a papíron jelzett 150 méter szint is...
Az Anger-rétnél még vetettünk egy-két pillantást a felhagyott külszíni fejtésre az egyik oldalon, az egyenesre gyalult dombtetőre a másikon, majd tölgyesben folytattuk az utat a falu fölötti emlékhelyig.

Természetesen nem tagadtam meg magam, és az élettelen természet mellett a száraz földön szanaszét kúszó levélcsillagokat ugyanúgy megörökítettem, ahol a tölgylevelek között megbúvó gubacsot, az ördögszem szirmai között alvó katicákat, az utolsó langyos napokon kinyílt harangvirágokat...


A Meleges tetejéről gyönyörű kilátás tárult elénk nyugat felé, amit csak az időközben megérkezett esőfelhők árnyékoltak be némiképp.


A Kitelepítési és Bauxitbányászati Emlékhely (hogy lehetne ezt értelmesen rövidíteni?) mellett a bányászat történetéről hallhattunk néhány mondatot, majd leereszkedtünk a faluba, hogy a célban átvegyük a lelkes geotúrázónak járó jelvényt, és - aki akarta - megkóstolhattuk minden turista kedvencét, a zsírosdeszkát hagymával...

Köszönet a lelkes szervezőknek, akiknek jelentős mennyiségű információt sikerült ebbe a 10 kilométerbe szuszakolniuk, és köszönet a szalagozásért, ami nélkül egyes helyeken lehet, hogy letértünk volna a vörös útról...
Ha lesz még mesélős köves túra, megyünk!

(Az album többi képéért kattint ide!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése