2016. augusztus 16., kedd

Biciklivel a Tisza mentén

Nem is tudom, hogyan írhatnék informatívan és élvezetesen az elmúlt hétről. Hét nap azért mégiscsak hét nap! Tele élményekkel, tekeréssel, bámészkodással, fürdéssel - néha egy kis bosszankodással is. Akadt az utunkba erdő, rét, gát, víz - ebből a legtöbb -, mindenféle ember, és nem mellesleg élvezhettük egymás társaságát. Eleinte kicsit kívülállóként, de gyorsan belesimulva a "tömegbe".
(Ha a képekre kattintasz, megnőnek.)

1. nap, vasárnap: Tortúra Szegedig a buszon - több utas, mint ülőhely, elégedetlenkedő fiatalok, csendesen tűrő idősebbek - kinek-kinek vérmérséklete és fontossága tudata szerint. (Máig rejtély, hogy annak ellenére, hogy szóltunk, sokan leszünk, a Volán miért nem állított be még egy buszt erre a távra?) Fél 2 körül végre Szegedre értünk, ahol egy kis belvárosi kalamajka után eltaláltunk a kempingbe, becuccoltunk a házikóba és felsóhajtottunk. Eddig megvagyunk.


A kemping mellett közelebbről is megnézhettük a Tiszát, aki akart, fürdött a medencék valamelyikében (itt hallottam először igazi ö-zős, szögedi beszédet egy pancsoló családtól).
Odahagyva a kempinget, családilag igénybe vettük szegedi kolléganőm vendégszeretetét, és tettünk egy kört a belvárosban, beszélgetve-fagyizva.
Mire visszaértünk, megérkezett a vacsora, amit rögvest le is jártuk - a kellemesen meleg estében tettünk egy sétát a városban, ismét felkeresve a délután már meglátogatott fagyizót.
Az éjszaka nyugalmát csak egy-két erőszakos szúnyog zavarta meg...

2. nap, hétfő: A reggeli ébredezés-indulás nem ment olyan pikk-pakk, mint amihez gyakorló turistaként hozzászoktunk, no de nem is szoktunk ennyi, vegyes korosztályba tartozó gyerekkel túrázni. Azért csak összecihelődtünk, és nekivágtunk az útnak a dorozsmai szélmalom irányába.
Mit mondjak, igaz, hogy Szeged tele van kerékpárúttal, meg tudom érteni a jobb útminőségért tüntetést szervező bringásokat... Nem volt egy leányálom, míg kijutottunk a városból. Sok lámpa, pocsék aszfalt, de türelmes autósok.
A kiskundorozsmai szélmalom - hétfő lévén - épp zárva volt, de a jó szerencse az utunkba sodorta a gondnokot, aki holmi papírok összeszedése okán jött ki a malomhoz. S ha már ott voltunk és érdeklődést mutattunk, végigkalauzolt minket a szépen felújított - de a tavasszal lapátját vesztett - malom mindhárom szintjén. (Szégyen-gyalázat, hogy nem kérdeztem meg a nevét, de még egyszer köszönet neki!)
Itt épp arról kaptunk oktatást, hogyan öntött fel a molnár a garatra...

Ottjártunkat megörökítettük egy-két csoportképpel, aztán lóra (bringára) kaptunk, és elporzottunk a Fehér-tó felé. Legalábbis azt hittük.
Szó-szó, majdnem ott jártunk már, amikor kénytelenek voltunk visszafordulni a főút mellől - ott nem vezetett bicikliút, a gyerekekkel pedig nem kockáztattuk meg az út szélén való tekerést. Inkább hátraarcot csináltunk, és elhajtottunk északnyugatnak, remélve, hogy találunk egy strandot, ahol csobbanhatunk egyet.
És lőn: Sziksóson akadt strand, lehetett volna csobbanni is - ha nudisták lettünk volna. A fizetős medencéket mellőzve ugyanis megkerestük a Sziksós-tavat, de - a gyerekek legnagyobb rémületére - az annyira áhított vízpartot naturista kemping és strand foglalta el. Mit volt mit tenni, innen is visszafordultunk, és egy kis defektfoltozás és a közeli bolt kifosztása után visszatekertünk Szegedre.
S ha már ott voltunk, a főnökasszony javaslatára - miszerint úgyse lenne kedvünk később visszajönni várost nézni - megkerestük a Dóm-teret, ott is a Dómot, és jó alaposan megnéztük. Volt is mit nézni, szó se róla, bár a hangulatot kissé rontotta a szomszédságban meredező állványzat...
  
Dómbelső

A bejárat fölötti gyönyörű mozaik

Aznapra egy rövid biciklizés volt hátra: a vacsorát adó halászcsárdáig (bár mi ketten, a Naggyal inkább gyalogoltunk). Finom volt a Gundel-palacsinta...
Napi tekerés: kb. 25 km.

3. nap, kedd: Az előző reggeli boltkereső fiaskó után inkább a büféstől kértünk útmutatást, és kényelmesen bevásároltunk a közeli Sparban, hogy a családnak legyen mit enni. Bár ők félig jóllaktak az ingyen wifivel meg a net-nyújtotta szellemietlen táplálékkal addigra...
Délelőtt folytattuk a városnézést, bár Saci és Jutka - balesetből kifolyólag - inkább a kempingben maradt pihenni. Így ők lemaradtak a Móra Ferenc Múzeum előtti fotózkodásról, az Új zsinagógáról, a Széchenyi-tér látnivalóiról. (Bevallom, beleszerettem a növénymintás ablakokba...)



Annak, aki szeret finomakat enni jó áron, és nincs ellenére a jótékonykodás sem, figyelmébe ajánlom a Kárász utca eldugott kis éttermét, ahonnan beszereztük az ebédünket, és támogattuk a gyermekétkeztetést.
Akkor még nem sejtettük, hogy az így megszerezett energiát hosszú, fenék- és biciklipróbáló délutáni kerekezésre fogjuk fordítani...
Pedig ez történt. Mit nekünk Tisza, kell nekünk a Maros is! Uccu neki, fel a gátra, el a Maros - a parti erdősávtól nem látható - torkolata mellett, csak előre, egészen Klárafalva magasságáig. Merthogy ott homokos a part és lehet fürödni (több kacsa lelke költözhetett a társaságba...)!
No de addig... A gát nagyobb részt nem a mi bringáinkra lett kitalálva. Kátyúk, kövek, csavarlazító zötykölődés, és csak nagy néha és rövid szakaszra aszfalt. A gát jobb oldalán feltűnt egy-egy tanya, később bálák között vezetett az út, és ha nem szegeztük pillantásunkat mereven az útra, az Alföld széles, lapos táján is elidőzhetett a tekintet.
És végre megpillantottunk egy ismerős autót a faluba vezető útkereszteződésnél (volt, aki kocsival érkezett) - igen, ott, balra kell lekanyarodni a víz felé! Így is tettünk, és a szúnyogok számának növekedésével egyenesen arányosan egyre közelebb kerültünk a folyóhoz.
Strandnak ugyan nyoma sem volt, de találtunk egy remek, iszapos partot, holtággal, alacsony vízzel, csenddel (és további szúnyoghaddal). Főnökasszony felmérte a terepet, és utána - mint kiskacsák - besorjáztak a gyerekek is, hogy jó ideig ki se jöjjenek a vízből. Volt nagy futóverseny, pancsolás, víztapicskolás! Megérte a gáton való tekerés...



Visszafelé kerekezve néhány nagyobb madarat láttunk körözni a rétek felett, és egy békésen üldögélt az egyik bálán is - amíg meg nem látott minket. Talán egerészölyvek voltak, vacsira lesve.
Az est fénypontját - a lányok és gyerekek részéről legalábbis - a Dixit-parti jelentette: fantáziát megmozgató kártyajáték akárhány éveseknek. A fiúk persze maradtak az ultinál.
Napi tekerés: kb. 20 km.

4. nap, szerda: Nem azzal ébredtem, hogy hányadika is van, milyen nap a mai, de a sorban érkező sms-esek eszembe juttatták. Győztem megköszönni az üdvözleteket, és elszorult a szívem a gondolatra, hogy attól a két embertől már soha többé nem kapok, akiktől leginkább szeretnék..
No de félre bú és bánat, megjutalmaztam magam - mivel "szabadprogram" volt az utolsó, Szegeden töltött délelőttön - egy kis füvészkerti bámészkodással, ahová a Nagy is elkísért. Szívem szerint jóval több időt töltöttem volna ott, de bő egy óra múlva vissza kellett mennünk a kempingbe, hogy továbbindulhassunk következő táborhelyünk, Ópusztaszer felé.
No de addig legalább lencsevégre kaptam néhány virágot, tavat és kerti utat, hogy később is legeltethessem a szemem ezeken a szépségeken.

A kempingben leróttuk a leróni valót, összecuccoltunk és nekivágtunk az útnak Mártély felé - merthogy ott is lehet egyet fürödni, mielőtt elfoglaljuk Ópusztaszert. Ismét a gáton kerekeztünk - kissé ötletszerűen vágtunk neki a távnak -, kőszáraz, néhol porzó, unalmas, nulla látnivalót kínáló úton (egyszer még telefonos segítséget is igénybe vettünk), de végre-valahára megérkeztünk Mártélyra, ahol megmárt(ély)óztunk a Tiszában. A vizet benőtte a rucaöröm, és a figyelmeztetőtábla szerint a sulyom támadásától is tartani kellett, de azt a beépített víztisztító munkásaink visszaverték...



Aztán új erőre kapott a szél, eső ígéretét hozva, és bennünk megérett az elhatározás a továbbindulásra. A mindszenti komphoz erős szélben - mely természetesen szemből fújt - érkeztünk meg, és míg átértünk a folyón, kipihentük magunkat. Innen már csak néhány kilométer volt az ópusztaszeri kemping, ahol kellemes, kétágyas faházakban szállásoltak el minket. 
Mire a vacsora végére értünk a csárdában, eleredt az eső, de ez már senkit sem érdekelt...
Napi tekerés: kb. 60 km.

5. nap, csütörtök: Nem siettük el az indulást az emlékparkba, de hová is siettünk volna - megvárt a Feszty-körkép, a jurták, az Árpád-emlékmű, előtte az Aranybulla-emlékkel, a monostor romjai, a skanzen, a malom, az ányási kápolna másolata, mellette a rekonstruált temetővel, a Rotunda kiállításai (Promenád, eleink, interaktív kiállítások, stb.), a szobrok és emlékművek. Az időjárás nem kényeztetett el minket, borongós, hűvös nyár végi délelőtt volt, de legalább nem esett. Egy kis élet hiányzott csak az emlékparkból, némelyik kiállítóhely zárva volt, máshol nem működtek a műhelyek. A Feszty-körkép lenyűgöző, de nem lesz a kedvencem...

Úgy elbámészkodtunk, hogy az ebédre csak a délután közepén került sor. Emiatt későbbre tolódott a Csongrádra való indulás is, és bár a város nem esik messze Ópusztaszertől, szívesen kihagytuk volna az esőben való bringázást. Merthogy mire nyeregbe szálltunk, csöpörgött az eső, Baksot elkerülve pedig már zuhogott. A társaság kissé szétbomlott, egy része előbb, másik fele később indult tovább a Baks határában tartott pihenőtől, így Csongrádra érve bevártuk egymást egy bádogtető alatt. 
Innen még néhány kilométer várt ránk a Körös-torok kempingig, ahová jóval hét óra után értünk. Mielőtt átadhattuk volna magunkat a pihenésnek és a vacsorát megelőző forró tea - másoknak pálinka - élvezetének, akadt egy kis kavarodás a faházak körül: a miénkben sehogy se akart fény gyúlni. Szerencsére volt még üres szállás, kaptunk másikat arra az egy éjszakára. A helyi csárdában elfogyasztott bőséges vacsora után, szitáló esőben tértünk nyugovóra. (A bátrabbak sátraztak - ők jártak jobban, a házakban hideg volt már.)
Napi tekerés: kb. 34 km.

6. nap, péntek: És eljöve a péntek, napsütéssel, enyhe szellővel, boltkereséssel. Miközben reggelire vadásztunk a Naggyal - míg a kicsik a vékony takaró alatt próbáltak felmelegedni -, rátaláltunk Csongrád egy szép, régi utcájára. El is határoztam, hogy ha lesz rá idő, visszatérek oda fényképezni.
A kempingtől átkerekezve a Tisza holtágához, vizes programban lehetett része a vállalkozókedvűeknek (Fru és B. otthon felejtette a vállalkozókedvét...). Kenuztunk. Beletelt némi időbe, mire elosztottuk, hogy ki melyik járgányba szálljon, de csak vízre szálltunk és elvezetünk a vashíd felé. Néha bevártuk egymást, tutajjá kapaszkodva ringtunk a folyó csendes vizén, néha kicsit lefröcsköltük egymást a lapáttal - de hát nem vagyunk cukorból! A családi vetélkedőt a nemistudommelyik-család nyerte, de nem ez volt a lényeg. Épségben visszaértünk a stéghez, senki nem borult vízbe, és ha a vashidat nem is találtuk meg, a holtág végéig és vissza elértünk. A karunkban másnap is éreztük a víz erejét...
Délután nem csónakból, hanem testközelből lehetett ismerkedni a Tiszával: a kemping melletti homokos strandon pancsoltak a gyerekek, napoztak a felnőttek (mi meg olvasgattunk a parton, szárazföldi madarak).
(Az esti szállást közben el kellett hagynunk, és átköltöztünk egy másik, kisebb faházba. Melegebb ott se volt, de legalább kényelmesen elfértünk és még a lámpa is világított.)
A vacsora utáni kártyaparti aznap sem maradt el, legalább volt miért nyitva tartani a csárdának...
Napi tekerés: elenyésző, evezés: kb. 6-8 km.

7. nap, szombat: Korán keltünk - eljött a hazaindulás napja. Előző este, vacsora után sikerült kitalálni, ki hogyan jut haza, melyik kocsi és utánfutó kit és mit szállít, így ennek megfelelően készülődtünk Csongrád elhagyására. De azért annyira nem siettünk, hogy ne fért volna bele a délelőttbe még egy kis fürdőzés a vízimádóknak, és nekem egy kis fotós séta az Öregvár utcába és környékére.



A buszállomásig eltekertünk, ott viszont a bringák ismét utánfutóra kerültek - ahogy Szegedig is utaztak -, mi pedig egy kis várakozás után buszra szálltunk, és pesti átszállással értünk haza, Kaposvárra. Onnan már csak egy ugrás volt kis falu(i)nk, és az este mindenkit a saját ágyában ért. Mert ugyebár, mindenhol jó, de legjobb otthon (ezt a kutya meg a macska is tudja bizonyítani...)!

Köszönet a szervezésért Marcsinak (főnökasszony), és a csapatnak, hogy velük lehettünk. 

(A teljes fotóalbumot ide kattintva éred el.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése