2016. június 12., vasárnap

Ismét "nyeregben" - túra a Gulácsra és tovább...

Két és fél hónap kihagyás után tegnap ismét túrázásra adtuk a fejünket. A Meteor TE szervezte hegymászásra neveztünk be a gyerkőcökkel. Szép idő ígérkezett, reménykedtünk, hogy a beígért eső elkerül minket, és miután az utolsó percben befutottunk a vasútállomásra, a csapattal együtt megkezdtük hosszú utunkat. Nemesgulácsra.
Talán nem kell különösebben ecsetelnem a hazai vasútviszonyokat, elég legyen annyi, hogy négy (4!!!!) órába telt, mire megkerültük a Balaton nyugati csücskét, és négyszeri átszállás után levergődhettünk a vonatról Nemesgulács-Kisapáti állomáson. (Keszthelyen, két vonat között jutott időnk egy kis parti sétára és hattyúetetésre is.) Az utolsó szakaszt némiképp felderítette, hogy modern, kényelmes és gyors járművel utazhattunk.


Míg Nemesgulácson átsétáltunk, kirázódott izmainkból a sok ülés okozta feszültség, és délelőtti lendülettel vágtunk neki a Gulács mind a 393 méterének. Bandi, a "főnök" felfelé, lefelé megosztott velünk néhány hasznos infót a hegyről és a környékről, amit igazán szívesen fogadtunk. Mi, néhányan egy kicsit előrementünk, és fotózgatva, a fák résein kinézegetve másztunk fel a hegyre.


A tetőről csodás kilátás nyílt volna, ha az erdő fel nem nő, de azért itt-ott kiláttunk a Badacsonyra és a keleti oldalra. Aki pedig a lába elé is nézett, az a fűben-köveken napozó gyíkot és zöld gyíkot is láthatott.


Egy kis szuszogás után nekivágtunk a lejtőnek, jól megnéztük - újra - a megkövült lávafolyást, és lent bevártuk a hátramaradottakat, hogy a zöld sáv jelzésen tovább-ballagva vegyük célkeresztbe a Tóti-hegyet.
A két hegy közel van egymáshoz, szőlőskertek és borászatok ölelésében. Ezeket ugyan nem látogattuk meg, az út mellett, a Tóti-hegy lábánál viszont tartottunk egy kis ebédszünetet.
A Tóti-hegy szigorúan védett természetvédelmi terület, csak a szemünket és a fényképezőgépünket hizlalhattuk a rajta való áthaladás során.(Egyébként se ildomos semmit leszedni, begyűjteni természetvédelmi területen, hát még, ha ennyire védik!) Bár maga a hegy nem tör olyan magasra, mint szomszédja, a 346 méteren lévő csúcsra meredek kaptatón lehet feljutni. Aki fáradtnak érezte magát, az lent maradt, mi pedig - a szép panorámában reménykedve - felmásztunk a köves, kopár csúcsra.

Tapolcai-medence a Szent-György-heggyel

Nem bántuk meg. Körbenézve megcsodáltuk a Káli- és a Tapolcai-medencét, az összes tanúhegyet, a Balaton csillogó tükrét, és nem feledkeztem meg a helyi növényritkaságokról sem: nő itt ékes vasvirág és karcsú gyöngyike is, amit máshol még sosem láttam. A kígyósziszeken pedig egy nyughatatlan bogáncslepkét próbáltam lencsevégre kapni.


A lefelé vezető út meredek és térdet próbáló volt, de szerencsére mindenki gond nélkül lejutott. Innen, továbbra is a zöld sáv jelzést követve gyalogoltunk tovább Salföld felé, virágos réten át, cseresznyefák alatt - amiket persze, nem hagyhattunk megkóstolatlanul... A vidám menetelésben - melyet szusszanásnyi időre megszakítottunk, hogy újabb infókkal gazdagodhassunk - szem elől tévesztettük a jelzést, és némi kavarodás után egy darabig a kék sávon, majd az orrunk után menve értünk be Salföldre, ahol éppen véget ért a kutyaverseny, és kezdődött a lovasbemutató. Ezt azonban kihagytuk, és inkább a presszó hűvösében, és a napernyők alatt üldögélve, eszegetve-iszogatva vártuk be a busz indulását, amely átvitt minket Badacsonyba.

Piros vadszegfűk Salföld felé

Újabb, fagyizással, hattyúetetéssel, nézelődéssel töltött várakozás után felszálltunk a mögöttünk lévő hegy nevét viselő katamaránra, és kb. háromnegyedóra alatt áthajóztunk Fonyódra. Bíztunk benne, hogy a fölöttünk gyülekező felhők addig nem szakadnak ki, míg fel nem szállunk a vonatra, de nem volt ilyen szerencsénk: zuhogó esőben vergődtünk le az aluljáróba, át a peronra, ahol szerencsére csak pár percet kellett várnunk, és befutott a szerelvény, mely egy órányi zötykölődés után letett minket Kaposváron.


A fonyódi parton, eső előtt

Kellemesen elfáradva - inkább a sok utazástól, mint a hegymászástól - érkeztünk haza, és csak azt sajnáltuk nagyon, hogy ezen a túrán már csak gondolatainkban - és a szélben, nap hevében - lehetett velünk Lackó...

(További képeket itt találsz: Albumom)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése