2016. március 7., hétfő

Nőnapi séta

Ezzel a címmel szervezett nekünk árkon-bokron át vezető túrácskát Gyurink. Nem volt hiány hóvirágban, keltikében, csészegombában, a madarak is megrészegülten csicseregtek az erdőben - hiába, itt a tavasz!

No de kezdjük az elején!

Tegnap délután kettőkor keltünk útra a Kossuth térről, ahol az összeszokottak csapatához alkalmi túrázók - fiatalok! - csatlakoztak. Meg kissé tapasztaltabbak is. Az út első szakasza aszfalton vezetett, egészen a Ballakúti utca végéig, ahol is betértünk az erdőbszélre, egészen a kútig. Persze nem valami kerekes kutat kell elképzelni magad elé, hanem egy foglalt forrást, ezt ni:


Gyuri ismertetője után vettük be magunkat az "igazi" erdőbe, mókust lesve, vadösvényen járva, egy kis dombmászás után felértünk a Kaposhegy tetejére, ahonnan vethettünk egy pillantást a szemközti víztoronyra (ha arra néztünk). Hamarost már az elkerülő út mellett trappoltunk, és egy kis kanyart téve a keleti oldalról közelítettük meg a Gyertyánost. Ránk bámultak a lovak a lovardánál, a velünk lévő kutyusnak pedig más, kiránduló kutyusok örültek meg. Így van ez, ha vasárnapi sétálók összeakadnak...


A tavat annyira sikerült lecsapolni, hogy még egy árva pocsolyát se találtunk benne. Hajdan élő vize helyén sáros meder terül el, se hal, se vízimadár...


De legalább a turistaház épen áll, a padok is megvannak hiánytalanul, csak a Kőér-forrásból nem bugyog a víz, táblája letörve hever a fal tetején. Itt tartottunk egy kis szünetet, szusszanásnyi pihenőt, amikor a nőneműek müzliszeletet és csokit kaptak, a névnaposok szintúgy, a többiek meg ugyanezt. :))


A Négy testvér- forrásnál elkanyarodtunk a töröcskei buszmegálló felé, fel a dombra, ahová kényelmes lépcsősort építettek gondos kezek. Körös-körül májvirágbokrok díszlenek, és az egyik fa tövében lónyelvű csodabogyót is találtam.


A buszmegállónál búcsút vettem a csapattól - nekem egyszerűbb volt gyalog hazamenni, mint visszatérni a városba, és órákat várni a buszra. Így kihagytam ugyan Gyuri nőnapi vendéglátását, viszont kellemes utam volt hazafelé a töröcskei tó mellett a zöldön, át a Kuckón, a félrebillent hídon a Töröcske-patak fölött (nem állítaná vissza valaki vízszintbe?), az egész utat elfoglaló pocsolyákon átvergődve. Sehol egy lélek, csak az erdő, a madarak, felriasztott őzek és én.


Már elhagytam a Húsvét-forrás vonalát, amikor az első emberrel találkoztam - délutáni kiránduló volt ő is, a lemenő nap utolsó sugaraiban értünk fel a szőlőhegy keleti oldalán a piros-zöld találkozójáig, kétfelől kerülve a völgyet. Ott fent pedig már várt a felmentő sereg, hogy hazavigyen. Zseblámpa híján autófényszóróval világítva az utcákat hazáig.

Szeretem az ilyen napfényes-borongós, langyos, illatos napokat. Az esti erdőben a fehér keltike illata felért bármilyen lilioméval. Majd megyek még szagolni!

(Több képért ide kattints.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése