2016. március 15., kedd

Boronkai vonatozás

Reménykedtünk, hátha. De nem, nem kímélt meg minket az időjárásfelelős, nem kergette el az esőfelhőket fölülünk. De nem tántoríthatott el bennünket, és némi vacillálás után úgy döntöttünk, felülünk mi arra a kisvasútra! 
A kisvasút Mesztegnyőről indult, külön nekünk, csak ma és csak azért is. Zoli pesti ismerőse volt oly kedves, és meghívott minket is az általa szervezett és kisvonatot megrendelt túrácskára, mely a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet egy kis szeletét járta körül.


Az eső végigkísérte az utunkat, hideg volt és helyenként kissé szeles is - nem éppen ideális kirándulóidő. Fotózáshoz sem a legjobb, de ahogy Gyuri mondta: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista...  Úgyhogy idővel előkerültek az esőköpenyek és az esernyők is, hogy ne ázzon át teljesen a dzseki vagy a télikabát.

A vonatra nem lehetett panasz: kellemes melegben utaztunk Felsőkak vasútállomásig, kényelmes tempóban zötyögve el a tavak és lápok mellett. 

Hajmás-lápi halastó

Egy szakaszon szarvasok vágtak át előttünk, az ülésről felugrálásra ösztökélve bennünket.

Végre - jó félórányi zötykölődés után - megérkeztünk Felsőkak vasútállomásra, ahol a tájékoztatótábla szemrevételezése, szerelvényigazítás és a felhők aggodalmas kémlelése után elindultunk a Tőzike tanösvényen.
Az út első szakasza nem bővelkedett izgalmakban, széles, kijárt kocsiúton ballagtunk a lombjukat még rejtegető fák között. Az égeres bokáig állt a vízben - de így is kell azt egy égeres lápnak. Kereszteztük a hajdan szétrobbantott tó maradványait, ahol az egykori híd (zsilip?) emléke még kiáll a vízből. Az út szélén fedeztem fel az első tavaszi virágokat - néhány bokor tavaszi csillagvirág ázott ott az esőben.

Hamarosan lekanyarodtunk délnyugatnak, az Aranyos-patak közelébe. Sasszemű Zolink vette észre az első tőzikéket, melyek az ösvénytől jóval beljebb nyíltak az erdőben, pocsolyák, csillagvirágok és aranyveselkék között. Bakancsot nem kímélve le is rohantuk őket - persze vigyázva, hogy ne tapossuk el szegénykéket -, hogy jobbról, balról, fentről, lentről lefényképezzük néhányukat. 

 Egy bokor tőzike...

...és egy magányos csillagvirág

Utunkat folytatva elértük a patakot, melynek medre kis szakadékban kanyarog délnyugatnak. Szinte belefutottunk egy vaddisznó csordába, "akik" a patak túlsó partján terelgették malacaikat elfelé. Nem mutattak érdeklődést irántunk -szerencsére -, és a velünk lévő kutyusok se ugrottak át a túloldalra, hogy megkergessék őket - az ő szerencséjükre. Inkább fürödtek egyet a patak hideg vizében. Brr!


Nagyjából egy kilométert sétáltunk a patak partján - ismét átugrált előttünk egy szarvascsapat, patakugróban -, mire egy medvehagymától illatozó szakaszt legyűrve megérkeztünk a Sárréti-tó partjára. Keskeny hidacska vezetett fel a tó mellé az erdőből, mely tavat valaki már birtokba vette, szép házacskát, hidacskát és mólócskát építve mellé... Körbejártuk a helyet, ha már ott voltunk, időnk volt bőven, nem rohantunk sehová. A szigetre vezető hídról szép kilátás nyílt a vadkacsákat rejtő tóra meg visszafelé a házra is.


A tavat elhagyva homokos, széles útra tértünk, melyen a dél-dunántúli kék túra útvonalára jutottunk - itt egy úton halad a tanösvény a kék túrával, egészen a vasútállomásig. A korábbi fajgazdagság után ez a szakasz kissé sivárnak tűnt, de mit volt mit tenni, végiggyalogoltuk, mást úgyse tehettünk, ha nem akartunk visszafordulni.


Fenyvesek között értünk be az állomásra, ahol a vonat várt ránk, időközben irányba állva. Levakartuk a sarat a bakancsokról amennyire lehetett, megszabadultunk az esőköpenyektől, és a rendületlenül csöpögő esőben visszavonatoztunk Mesztegnyőre. Onnan aztán - búcsút véve pesti túratársainktól - autóba szállva hazagurultunk.

Még egyszer köszönet a szervezésért Dorkának és Zolinak! Remélem, még találkozunk!

(A teljes fotóalbumért kattints ide.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése