2015. október 7., szerda

Újra a Mecseki Zöldön

Nem voltunk restek, és kihasználtuk a verőfényesnek ígérkező októberi vasárnapot - elautóztunk Magyaregregyre, hogy újabb szakaszt gyűrjünk le a Mecseki Zöldtúrából.
Egészen a Vár-völgyig autóztunk - tömegközlekedéssel nehézkes lett volna odajutni -, ahonnan már nem volt messze Máré vára. Oda gyalog jutottunk fel, kellemes kaptatón - hogy a tüdőnk és az izmaink is felébredjenek az órányi üldögélés után. A várat csak kívülről nézhettük meg, lelakatolt kapu állta utunkat a lépcső tetején - talán nincs, aki üzemeltesse. Pedig szép helyen van, igazán romantikus, ahogy a falak előbukkannak a fák közül a dombtetőn.


Miután kigyönyörködtük magunkat, visszaballagtunk az úton a sárga kereszt jelzésig, és bevettük magunkat az erdőbe. Hűvös volt még, elkelt a kabát, bár kissé kimelegedtünk, mire a húzós emelkedő tetején elértük célunkat, a zöld sáv jelzést. A bekerített csemetés mellett megmosolyogtuk a ki tudja, mióta ott árválkodó - de még rendszámmal rendelkező! - járgányt, bevártuk a csapat hátramaradt tagjait, és immár lankásabb ösvényen mentünk tovább.

Hamarosan délnek kanyarodtunk, és egy hídon átkelve, újabb hegyecskét megmászva értünk el a Betyár-tanyáig, ahol a zöldtúra bélyegzőhelye volt. Bizony, csak a helye, mert se bélyegzőt, se nyalókát nem találtunk az erre a célra kifüggesztett dobozban. Kénytelenek voltunk - a nem túl szerencsés fényviszonyok ellenére - fényképet készíteni, hogy majd ezzel igazoljuk ottjártunkat.
Rövid pihenő és tízórai szünet után meglátogattuk a közelben feltárt üveghuta maradványait. A földben megbújó téglaépítmények mellett felépített modellt jól körbe csodálkoztuk, addig a geoládák megszállottjai elmentek, hogy megkeressék a közelben jelzett zsákmányt.


Innen galád módon nem a zöld sáv jelzésen mentünk tovább, hanem visszafordultunk, hogy nemsokára rákanyarodjunk a kék sávra, és azon gyalogolva másszuk meg a Cigány-hegyet. A zöld további szakaszát a következő túrán fogjuk felderíteni.

A Cigány-hegyen kellemes, meleg idő, ragyogó napfény, kökény- és húsossom-bokrok fogadtak minket (sajnos még se a kökény, se a som nem érett meg). Miután alaposan megkritizáltuk a kilátót - láttunk már szebbet is -, felmásztunk a fémlépcsőn, hogy a körülöttünk lévő hegyeket is megcsodálhassuk. Zoli is legyőzte tériszonyát, és még arra is hajlandó volt, hogy pózoljon nekünk a tetőn.

A távolban a tévétorony

Mire lekászálódtunk a kilátóból, népes csapat érkezett a hegy lábánál fekvő Kisújbányáról, és tüzet rakva befészkelték magukat a pihenőhelyre. Részben a füst elől menekülve összeszedelőzködtünk, és elindultunk északnak, vissza a parkolóhoz, ahol az autókat hagytuk - úgy hat kilométernyire. Sajnos azonban, a lemaradó hölgytársak szem elől tévesztettek minket, minek következtében hiába vártuk őket az északi oldalon, a hegy alatt - ők a déli lejtőt célozták meg. Miután gyanítani kezdtük, hogy homok került a gépezetbe, visszamásztam a hegyre és a másik oldalon szerencsésen egymásra találtunk. Ezután a célig vezető út szinte sétagalopp volt - lefelé, kényelmesen, jól jelzett ösvényen - amely a piros sáv jelzést viselte magán -, nézelődve. A Vár-völgyön húzódik végig a geológiai tanösvény, információs táblákkal, lényegre szorítkozó szöveggel és illusztrációkkal. Ha lett volna megfelelő felszerelésünk hozzá - meg engedélyünk -, szívesen keresgéltem volna ammoniteszeket a mészkőfalban...

No persze nem ebben...

A kocsiig vezető aszfaltozott utat szívesen kicseréltem volna jó puha erdei talajra, de azzal kellett beérnünk, ami a talpunk alá került. Az utunkat kísérő patak mellett közelebbről megnéztünk még egy-két forrást, rácsodálkoztunk az úton megbújó kis kígyóra - rézsikló? kuszma? -, kerülgettük a szembejövő bicikliseket, lehúzódtunk az autók elől - sokakat kicsalogatott a jó idő a még zöldellő erdőbe. Került elénk korán lehullott, sárguló levél is, út mellett elnyílóban lévő őszi kikerics, burkából kiszabadult vadgesztenye. Két hét múlva már a sárga, a vörös és a barna lesz az úr azon a tájon, ahol ez a vasárnap még a vénasszonyok nyarával ajándékozott meg bennünket.

Túravezetőnk mérése szerint 17,6 km-t tettünk meg - szinte észre se vettük -, mire a félig zöld kör bezárult. Ismét köszönöm Zolinak a túravezetést, aki lázasan, rosszulléttel küszködve, rendületlenül jött velünk ahelyett, hogy otthon kúrálta volna a megfázását. Remélem, a jó hegyi levegő meggyógyította.

(Fotóalbumért ide kattints.)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése