2015. január 15., csütörtök

Túra a Vajdaságban

Szép időt és kellemes utat remélve vágtunk neki tegnap hajnalban a Šidbe vezető kb. 230 km-es útnak. Ahogy mi haladtunk előre, a Vajdaság felé, úgy kapaszkodott fel a nap is, langy meleg ígéretével, lapos ragyogással. Az utazás álmosító egyhangúságát nem dobta fel a lapos vidék, csak a közelmúlt háborújában megsérült házak láttán foszlott le arcunkról a reggeli derű. A határokon simán átjutottunk, és félkilenc körül meg is érkeztünk a starthelyre, a šidi sportcentrumhoz. 
Az újévi teljesítménytúrán indulók lelkes tömege már regisztrált, mire mi tollközelbe jutottunk, és befizettük a nevezési díjat. Hála Zorannak, az egyik szervezőnek, magyarul kaptunk értékes információkat a tudnivalókról (mint később kiderült, csak a legfontosabbak felejtette el...). Némi szokásos szerelvényigazítás után neki is vágtunk a középtáv 24 kilométerének.
Mivel előző este a rendezők honlapjáról letöltöttük az útvonal GPS-adatait, biztosak voltunk benne, hogy az ismeretlen terep ellenére, a kis itiner segítségével gond nélkül vesszük majd az akadályt (ha lesz).



Az első, a városból kivezető szakaszon fagyott, jeges hórétegecske és felszántott földek fogadtak. Egy kis dombra felmászva az erdő szélén haladtunk tovább az egyre melegedő időben. A fáknak hála, a szántóföld melletti erősebb szél ott már nem ért minket. Hamarosan útelágazáshoz érkeztünk, ahol - rövid tanakodás után - egyenest továbbmentünk ahelyett, hogy lekanyarodtunk volna balra, amerre a turistajelzés tartott. Egy igen szép major mellett elsétálva rájöttünk, hogy az útválasztás igencsak rossz lépés volt, mert hiába mutatta a GPS, hogy jó felé haladunk, a valódi túraösvény néhány méterrel beljebb, az erdőben vezetett. 



Hátraarcot csináltunk hát, és visszabandukoltunk az elágazáshoz - immár az erdőben, a helyes úton -, hogy ne maradjon ki az első ellenőrzőpont a könyvecskénkből.
Miután megkaptuk az ottjártunkat igazoló lyukasztott mintát, folytattuk utunkat arra, amerről jöttünk. Velünk tartott a túra két "söprögetője" is, akik egészen Sotig velünk jöttek, segítettek, és angol-orosz-magyar keveréknyelven még beszélgetni is tudtunk. (A startnál jó lett volna, ha annyit mondanak, hogy végig a turistajelzést kell követni, akkor nem tértünk volna le az útról - a GPS sem tévedhetetlen, ugye...) Az erdőben régi, kedves "ismerősöket" fedeztünk fel - szúrós csodabogyó rengetegje tenyészett a fák alatt.

Az erdőből kiérve megpillantottuk a közeli kolostor, Privina Glava tornyait. Egy kisebb dombocska csúszós ösvényén learaszolva értük el a kolostort, mellette a második ellenőrzőpontot. Eltöltöttünk néhány percet a templomok körbesétálásával és fényképezésével, majd egy enyhe kaptatón folytattuk utunkat a következő célpont felé.



Az erdőben megmásztuk az útvonal legnagyobb dombját - valahogy össze kellett jönnie annak a 330 m szintnek!), vígan virágzó illatos hunyorok és itt-ott felpirosló csészegombák között. A tetőre felérve megkezdtük küzdelmünket a sárral, amely nem is hagyott el minket az utolsó szakaszig. Az árnyékban megmaradt kevés havas szakasz váltakozott napos, nagyon saras szakaszokkal északkeleti-keleti irányba tartva. Mire leértünk Sot házai közé, a bakancsunkat jelentős mennyiségű kolonc nehezítette.


(Ez már a letisztított változat :) )

A falu határában, a harmadik ellenőrzőpontnál vettünk búcsút Mičától és barátjától, és egy közös fotó és némi útbaigazítás után tovább gyalogoltunk észak felé, át a falun, megviselt, öreg házak és felújított, takaros lakok között.



A falu szélén éles balkanyart vettünk, és kisebb hegymászás után, a tetőre felérve ismét balra fordulva megkezdtük hosszú menetelésünket a túra legcsúszósabb, legragadósabb szakaszán, egészen a másik, kisebb kolostorig, Sveta Petkáig. Errefelé gyümölcsöskertek szegélyezték az utat, fiatal, baracknak saccolt fák várták a tavaszt formára metszve. Jellemző volt a környékre egyébként is, hogy sok helyen telepítettek gyümölcsöst, szőlőt, kihasználva a hely kedvező adottságait. Üdítő volt látni a szántóföldek között a fák sorait.
Kissé elcsigázva érkeztünk meg Sveta Petkához, ahol finom teával és méretes szendvicsekkel várták a sporttársakat. Kis pihegés, lyukasztás után a domboldalból beton úton másztunk fel a hegyre, és ezen az úton maradtunk egészen a célig. Útközben még elgyönyörködtünk a verőfényes napsütésben fürdő, zöldellő földekben, és megpróbáltuk kisilabizálni egy II. világháborús hősöknek állított emlékmű feliratát.



Kényelmes tempóban gurultunk le a dombról Šid felé, és a kivezető utcával párhuzamos, a sportcentrumtól nyugatra esőn végigmasírozva, alig 7 km után meg is érkeztünk a célba. Az adminisztráció után átvettük jól megérdemelt emléklapunkat és a kitűzőt, elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és a sár nagyjának lepucolása után behajtogattuk magunkat az autóba.
Alig három és fél óra múlva már otthon is voltunk. Ha jövőre nem lesz ekkora sár, talán ismét ellátogatunk a Vajdaságba, hogy az ortodox új évet egy kellemes túrával kezdjük.

Köszönet a szervezőknek, minden kedves segítőnek, igazán jól éreztük magunkat.

(Fotóalbum itt nézegethető.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése