2014. szeptember 21., vasárnap

Papi Pipa - idén is

A tavalyi túráról készült bejegyzésnek mintegy folytatásaként megemlékezem az idei Papi Pipa 30 teljesítménytúráról is - mondhatni, a Papi Pipa krónikáját írom...

Gyurinak köszönhetően idén is négy keréken gurulva érkeztünk meg a starthoz, amely idén Ibafán volt, a Pipamúzeum mellett. Ha nem is ragyogott a nap, de jó időnek ígérkezett, és reméltük, hogy a sok eső után már kellőképpen kiszáradt a talaj, és nem kell nyakig összesároznunk magunkat a jó kis agyagos-homokos talajon.
A szokásos papírkitöltögetés és a hozzájárulás lerovása után nem tétováztunk, nekivágtunk az aznapra rendelt-vállalt 30 kilométernek. 

Ibafát egy hangulatos horhóson - természetesen felfelé kaptatva - hagytuk el, hogy egészen a Kisibafa helyén várakozó első ellenőrzőpontig ballagjunk. (Nem terveztünk gyors tempót, hiszen a 30-as távra 9 óra szintidőt adtak.) Ezt elhagyva hamarosan beértünk az erdőbe, ahol megkezdődött gombakergető ámokfutásunk. A sok esőnek köszönhetően az erdő alja telis-tele volt mindenféle gombával, melyeknek persze, a felét se ismertük - még a hozzám képest szakértőnek számító Zoli sporttárs sem tudott mindig biztosat mondani a kérdéses alany "kilétéről".




Goricán, a harmadik ellenőrzőpontnál mosolygós pontőr hölgyek és termetes almák fogadtak minket - és egy falu, ami még él, de úgy tűnik, nem sokáig. Hiába a kellemes környezet, a szép táj, a felújított házak, bizony, sok enyészetnek átadott épületet is láttunk.

A falut elhagyva jól kijárt, széles úton gyalogoltunk egészen Kánig. Az út melletti major gazdái birtokba vették a közeli földeket, legelőket, és igazán jólesett látni, hogy van még, aki vállalja, hogy ezen az "isten háta mögötti" területen gazdálkodásra adja a fejét: marhákat, birkákat tart, növényeket telepít és termeszt.
Kán Gorica testvére lehetne a történetét és jelenkori állapotát tekintve. Láttuk, hogy próbálkoznak a felélesztésével, de hiába a sok szép, felújított ház, alig láttunk mozgást, és az optimistán kialakított lovarda is becsukta kapuit. Csak az ott maradt kíváncsi lovak jöttek elő, amint elhaladtunk a harangláb mellett...




Kánt egy alig járt, nedves talajú ösvényen hagytuk el, hogy megkezdjük a kapaszkodást a Zselic legmagasabb pontja, Hollófészek felé. Természetesen itt volt egy ellenőrzőpont, ahol frissítésként dianás cukorkával kínálták a fáradt túrázót - hogy ne essen le a vércukor- és energiaszintünk...

Hamarosan elértük a Fekete István Emlékösvényt, melyet a Mecsekerdő Zrt. alakított ki az író emlékének adózva. Ezen értük el a következő két ellenőrzőpontot, az Éger-kútnál és Felsőkövesdnél. (Az éger-kúti vidám fiúk saját gyártmányú sörét még emlegettük néhány kilométeren keresztül...) Az Ödön-forrást kettesben kerestük meg Gyurival, aztán csóváltuk a fejünket egy kicsit - szegény forrásból alig csordogált a víz, meglehetősen elhagyatottnak tűnt. A mohával belepett tűzrakóhely tanúbizonysága szerint nem járnak már arra túl sokan...

A nagymátéi ellenőrzőpontnál sajnos, arra már nem volt idő, hogy kicsit körülnézzünk az arborétumban, de aki teheti, látogasson el ebbe a jól karbantartott, hangulatos kis gazdaságba és pihenőhelyre.

Innen már célegyenesben voltunk Ibafa felé, és ha netán nem tudtuk volna, melyik utat válasszuk, eligazított az egyik a sok útjelző közül, mely végigkísérte a túra teljes útvonalát.


(Csak halkan jegyzem meg, hogy a SEFAG területén is elkelne néhány hasonló oszlop az elágazásoknál...)

Végül, majdnem kihasználva mind a kilenc órát, legyűrve 710 m szintemelkedést, beértünk Ibafára, hogy átvegyük a megérdemelt kitűzőket és zsíros kenyeret. A rendező egyesület idén is kitett magáért, nem volt olyan ellenőrzőpont, ahol ne buzdították volna valamivel a túrázót - akár kedves szóról, akár vízről, akár csokiról volt szó. Soha rosszabban szervezett túrát, kedvezőtlenebb időt! (Néha még a nap is kisütött, hogy a késő nyári időből ne csak a fülledtséget "élvezhessük".)

(Fotóalbum: Papi Pipa 30, 2014)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése