2013. október 12., szombat

5 kápolna a Szent György-hegyen

Van egy ember, aki önszorgalomból, lelkesen járva az országot, különféle túramozgalmakat ír ki és szervez. Az egyik ilyen, általa kitalált túra az 5 kápolna a Szent György-hegyen címet viseli, és ezt jártuk végig múlt szombaton.
Mivel kényelmesek vagyunk - biztos a korral jár -, és nem akartunk semmiféle menetrendtől függeni, autóval indultunk neki a Balaton-felvidéknek. Szép, napsütéses időben szálltunk ki megnyújtóztatni a tagjainkat a Szépkilátáson, ahol egy kis macskasimogatás és térképböngészés után úgy döntöttünk, hogy a Lengyel kápolnánál kezdjük a túrát, és keletről nyugatra járjuk körbe a Szent György-hegyet.
Az említett kápolnában éppen mise zajlott, amit természetesen nem akartunk megzavarni. Mire kívülről körbejártuk a kápolnát, szétnéztünk, felcuccoltunk, vége is lett a misének, és az alkalmat kihasználva vetettünk egy-két pillantást az épület belsejére is. Aztán nekivágtunk a hegynek, amelyen lépten-nyomon szüretelőkbe botlottunk - vagy legalábbis megállapítottuk, hogy sok pincénél aznap szedték le az érett szőlőt. (Sokról meg már korábban, de azért akadt egy-egy elhagyott fürt, amit a kíváncsi turista meg is kóstolt...)

A második célig nem kellett messzire mennünk. Néhány száz méterrel feljebb, a hegy oldalában emelkedik ki az erdőből az Ify kápolna, meglehetősen viharverten, díszeitől megfosztva néz a falura alant. szerettük volna közelebbről is megvizsgálni, de a hozzá vezető utat kerítés zárja le, rajta rozzant tábla "magánterület" felirattal. Kiabáltunk, hátha előjön valaki a régi házból, mely az udvaron áll, de semmi mozgást nem tapasztaltunk. Gy. nem hátrált - keresett egy oldalsó bejáratot és már ott is álltunk a jobb napokat látott kápolna előtt.
Sajnos közelebbről se látszott szebbnek, mint messziről, sőt. Kitörött ablakok, hiányzó ajtók, málló vakolat, szemétkupacok, körben gyomok. Mint egy magára hagyott, elfelejtett árny a múltból. Ám hamarosan kiderült, hogy nincs is annyira magára hagyva - a házból csak előkerült egy vehemens hölgy, aki tudtunkra adta, hogy bizony tilosban járunk, nem csak az udvar magánterület, hanem a kápolna is magántulajdon, az ő engedélye nélkül nem lehet megnézni. Elnézést kértünk a tolakodásért, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy a nő és családja ápolgatja a kápolnát, erejüktől és anyagi lehetőségeiktől függően igyekszenek felújítani, valamennyire visszaállítani az eredeti állapotát, de nehéz dolog ez manapság. Főleg, mert a kápolna nem műemlék (túl fiatal ahhoz, hogy az lehessen), így támogatást sem kapnak rá. Alapítványt terveznek létrehozni, hogy jólelkű magánszemélyektől és a ritkán kiírt pályázati lehetőségek során szerezhessenek pénzt a további munkákra.
Vagy negyedórányi beszélgetés után váltunk el Ritától és keskeny, csúszós ösvényen haladva tovább, irányt vettünk a harmadik kápolna és Kisapáti felé. Útközben tettünk egy kis kitérőt, hogy megkeressünk egy térképen jelzett forrást, hátha kóstolhatunk friss vizet. A forrást megtaláltuk, de csalódnunk kellett - abban bizony egy csepp víz sem volt. A forrást rács mögé zárták, a kifolyója pedig szárazon árválkodott kicsit odébb, az út mellett. Körülnéztünk, megcsodáltuk a kilátást Csobánc felé - meg egyáltalán, az egész út alatt csodáltuk a kilátást, mert a párás levegő ellenére nagyon üdítő és szívet gyönyörködtető volt -, majd besétáltunk Kisapátiba.
Rendes turista mit keres egy faluban? A vendéglátóegységet (álnéven kocsma). Mert ott a felüdülés mellett bélyegzőt is lehet kérni az igazolólapra. Csakhogy Kisapátiban a kocsma már bezárt, a vele egy épületben lévő bolt viszont nyitva volt (meg mellette a nemzeti dohánybolt is, de oda be se szagoltunk). A folyékony kenyér és a bélyegző beszerzése után letelepedtünk a világháborús emlékműnél, és megebédeltünk. Jólesett a kis napozás a ritkuló lombú fák alatt, a csöndben. Felfrissülve gyalogoltunk tovább, a falu határában lévő harmadik kápolna, a Szent Kereszt felé.
A kőre festett rom jelzésnek engedelmeskedve meg is találtuk a kápolnát a szőlőskertek között, és ott derült ki, hogy a boltban eggyel kevesebb bélyegzőt sikerült pecsételtetni a lapjainkra. Gy. magára vállalta a feladatot, hogy visszamegy és pótolja a hiányosságot, mi addig alaposan körülnéztünk, és kiéltük növényfotózási hajlamainkat.

A hegymenet megdolgoztatta lábaink mellett a tüdőnket is, és az ebéd nyomását már nem éreztük a gyomrunkban, mire felértünk a menedékházhoz. 



Itt az Országos Kék Túra bélyegzőhelye mellett fújtunk egyet, mielőtt nekivágtunk a csúcsnak. Ami felé természetesen a bazaltorgonák mellett kellett lépcsőznünk egyet, de semmiért ki nem hagytuk volna a látványt. Igaz, hogy már alaposan felnőttek a fák, bokrok, sokat takarnak az orgonákból, de még így is lenyűgöző néznivalók. A mellettük vezető lépcső már nem nyerte el annyira a tetszésünket - némelyik foka olyan magas volt, hogy szinte négykézláb kellett megmásznunk.



A hegy csúcsára érve megpihentünk, míg a tájékoztatótábla alapján beazonosítottuk a körben látható hegyeket. Nyugatról felhősödött az ég, a Balaton fele árnyékba rejtőzött. Reménykedtünk, hogy nem ered el az eső és nem ázunk agyon, míg visszaérünk rajthelyünkre.

A hegycsúcsról lefelé eleinte szélesebb, jól járható ösvényen vitt az utunk, majd cikk-cakkoltunk egy kicsit a raposkai szőlőhegyen, és már fel is tűnt előttünk a Szent Donát kápolna. Nem volt nyitva, így csak az ablakán belesve próbáltunk képet nyerni a belsejéről. Néhány percnyi pihenő után már baktattunk is tovább az utolsó kápolna irányába, learatott szőlőültetvények között, a madárriasztók riasztó hangjától kísérve.

A Szent Antal kápolna Raposka szélén áll, a pincék között, nem messzire a Szent György-kúttól, amit az út mellett érintettünk (a vize pocsék). Maga a kápolna szép, rendben tartott, nem olyan ágról szakadt, mint az előző. Lám, van előnye annak, ha egy épület ilyen közel van állandóan lakott területhez...



Innen már csak kiindulási helyünkre kellett visszatalálnunk, ami nem volt nehéz, bár az út első szakasza amolyan ahogy esik, úgy puffan-jellegű ösvénykeresés volt. Aztán, amikor rátaláltunk a kék-piros-sárga jelzésre, már könnyű dolgunk volt.
A Lengyel kápolna környéke most sem volt kihalt, bár nem újabb misét tartottak benne, hanem solymászbemutató zajlott előtte. Mi is elgyönyörködtünk egy kicsit a madarakban, aztán beültünk a kocsiba és hazagurultunk. Útközben már azt tervezgettük, mikor és hogyan közelítsük meg a következő "áldozatunkat", a Somlót...

(A túráról készült fotóalbumot itt nézheted meg: Albumom)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése