2013. szeptember 25., szerda

Papi Pipa 30

Ragyogó napsütésben, kellemes őszi langymelegben vágtunk neki szombaton a Papi Pipa-túra 30 km-es távjának. Praktikusan autóval érkeztünk Terecsenybe, ahol a turistaháznál kicsi, de lelkes csapat várta a nevezőket. Nem vesztegettük az időt, a regisztráció után szinte azonnal elindultunk legyűrni az aznapra rendelt kilométereket.
A rajt olyan jól sikerült, hogy ugyanazzal a lendülettel rögtön ki is hagytuk az első ellenőrzőpontot az Aligvár-forrásnál. Ezzel csak a második pontnál, a sasréti kis szigeten szembesültünk, de már nem fordultunk vissza. A dolgot azzal magyaráztuk, hogy túlságosan el voltunk foglalva az első hegy megmászásával, a Terecseny fölötti, lekopaszított hegyoldalról való széjjelnézéssel és a frissen kikelt őszi kikericsek megcsodálásával. Az valahogy nem tűnt fel, hogy a kapott itineren nagy, fehér nyíl, benne egy 1-essel mutat valahová, ami nem Sasrét...
Mindenesetre megfogadtuk, hogy ha beérünk a célba, megtesszük - utólag - azt a néhány száz métert, ami a forráshoz vezet, még ha pecsétet már nem is kapunk érte.
Mivel a túra során érintettük a "Dél-Zselic turistája" túramozgalom néhány állomását is, plusz bélyegzőket kértünk az ehhez készített igazolófüzetbe. Így közelebbről megnéztük a sasréti erdei iskola épületét és környezetét is, majd visszasétáltunk a vadászkastély melletti elágazáshoz, ahonnan északi irányban folytattuk utunkat. 

Folyvást kerülgetve a velünk nagyjából együtt haladó, kissé zajos csoportot, nemsokára elértük Nagytótvárost, ahol Laci sporttárs jó néhány évig pontőri feladatokat látott el a Zselic 50 teljesítménytúra során. Meglepetésünkre áll még a "kunyhó", amely az időjárás viszontagságaitól hivatott őt megvédeni - ki is használtuk a lehetőséget és lefényképeztük a helyet és Lacit is. 
A Rockenbauer kéktúra útvonalán gyalogoltunk tovább délre, Szabás irányába. Az erdőből kiérve, a dombtetőről remek kilátás nyílt a völgyben fekvő Csebényre. Hosszabb ideje ott heverő farakások mellett elsétálva pedig ráláthattunk a távolban megcsillanó vízre - az almamelléki víztározó tükrére.

Szabás első, még lakott háza mellett várt minket a harmadik ellenőrző pont legénysége. Bélyegzés és néhány perces szerelvényigazítás, szendvicsek előhalászása után már mentünk is tovább, dél felé, az erdőszélen haladva a Postás úti ellenőrző pont felé. Ekkorra gyanúsan kezdtek gyülekezni a felhők a fejünk fölött, kissé a szél is feltámadt, de reméltük, hogy az eső nem ered el. Anélkül is akadt az utunkba jó néhány méretes pocsolya - no de nem túra a túra, ha nem kell leküzdeni pár jó kis terepakadályt... A negyedik ellenőrző ponthoz amúgy is egy ilyen méretes kátyún kellett áteveznünk.
A pont után körüljártuk a négyes úti útjelzőtáblát, mely pontosan mutatta, melyik ösvény hová vezet. Szerencsére nem kellett azon töprengenünk, hogy bár négy út volt előttünk, melyiken induljunk, mert a "sorvezetőnk" egyértelműen nyugat felé, Ibafa irányában mutatott. Alig öt kilométer legyűrése után már ott is voltunk, kósza esőcseppektől ijesztgetve cövekeltünk le a pipamúzeum mellett, ahol bélyegzés után (ismét) megtekintettük a múzeumot, ki nem hagyva a nótabeli papi pipát sem.
Innen csak egy ugrás volt az almamelléki vasútállomás, ahová kis kerülővel érkeztünk meg, ugyanis - abban a hitben, hogy jó irányba haladunk - letértünk a műútról, és a vasút mentén ballagtunk az elvonuló felhők mögül kiszabadult nap alatt. A Kisvasúttörténeti Múzeum mellett megnéztük az összes kiállított vagont és mozdonyt, meg persze magát a kiállítást is. Nagy bánatunkra a dél-zselici füzetbe nem találtunk helyi bélyegzőt - kivéve a csoportvezető sporttársat, aki igen élelmesen szert tett egy múzeumi pecsétre, és azt helyezte el a megfelelő kockában, míg mi beértük a papi pipás ellenőrzőponti pecséttel.
Az út utolsó részét a régi Kaposvár-Szigetvár vasútvonal nyomvonalán tettük meg, helyenként nehezített úton - a ritkábban járt szakaszokra bedőltek a fák, benyúlt a bozót. Terecseny határában pedig ismét esni kezdett az eső, és egészen addig öntözött minket, míg a turistaházhoz nem értünk. A hírünk már megelőzött minket - mi voltunk az elveszettek, akik már az első ellenőrző ponthoz sem értek oda... Természetesen, miután - hála a szervezők lágy szívének - megkaptuk a teljesítést igazoló jelvényt, elsétáltunk a tényleg közel álló forráshoz, melyet 2009-ben építettek meg jelenlegi formájára. 
Végszóként elmondható, hogy a túra igazán kiválóan volt megszervezve, jól jelölt - az első szakaszon szalagozott - útvonalon, bőséges ellátással. Kegyes volt hozzánk az időjárás, szép a táj, kellemes a társaság és fényképezni való is akadt jócskán. A 30,7 km kényelmesen teljesíthető volt 8 óra alatt úgy, hogy meg-megálltunk fotózni, bámészkodni a múzeumokban.
Megyünk jövőre is!
(További fényképek itt - kattints a diavetítésre!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése