Gyógynövényes túra

Egy hete, szombaton, megismerni és újrafelfedezni indultunk a Zselic gyógynövényeit. Megismerni - az, aki még nem találkozott volna velük, és újrafelfedezni - az, aki elfelejtkezett róluk netán.

Némi késéssel indultunk itthonról, a reggeli tevés-vevés közben elszaladt az idő, és bizony elmúlt már kilenc óra - amikorra az indulást meghirdették -, mire átértünk Szennába. Attól tartottunk, senki sem lesz ott, csak a csapat hűlt helyét nézegethetjük, de szerencsére nem így történt. A művelődési ház előtt néhány fiatalból és még fiatalabbakból álló kis csoport gyűlt össze, akik mintha csak ránk vártak volna. Gyors összeismerkedés után, Gergő vezetésével neki is indultunk az útnak.
Szennát a már ismert, zöld sáv jelzésen hagytuk magunk mögött, s a horhón felfelé kapaszkodtunkban Gergő feltárta előttünk a csalán jobbik oldalát. Rövid szusszanás után a horhó tetején, a napraforgóval borított domboldal mellett álltunk meg ismét, hogy körülnézve megcsodáljuk és megszaglásszunk néhány, magát gyomnak álcázó gyógynövényt, többek között katángot és a mentát. A remek időnek köszönhetően fényre vágyó lepkék szálldostak mindenütt, feltűnően sok sakktáblalepke és gyöngyházlepke kísérte utunkat.

Sakktáblalepke

Napsütötte lejtőn ballagtunk tovább a Berki-patak felé, meg-megállva, ha nevezetes növény mellé értünk. Felidézhettük az "Iglice, szívem, iglice..." kezdetű népdalt, miközben Gergő felhívta a figyelmünket e virág épp nőni kezdő tüskéire, eszünkbe véshettük, hogy a mezei zsálya megritkult a környéken, vigyáznunk kell rá.

Iglice

Séta közben közelebbi ismeretséget kötöttem egy bolynyi hangyával, de szerencsére ez az ismeretség rövid életűnek bizonyult... Az úton heverő őztetem alkalmat adott arra, hogy elmélázhassunk az élet körforgásán, valamint a zselici erdőkben élő ragadozók mibenlétén is.

Orvosi ziliz

A Berki-patakon átkelve délnek fordultunk, és egy fekete nadálytőtől gazdag rét mellett elhaladva beértünk a tájvédelmi körzetbe, melyet már tábla is jelzett. A gyerekek éltek a lehetőséggel, és felmásztak az út szélén álldogáló magaslesre, ahonnan megfigyelhették a réten vadászó gólyát és a közeli erdőből kimerészkedő őzgidákat is.

Az erdő szélén, ahol az út a Ropolyi-árok mentén továbbfut Ropoly felé, megálltunk, hogy bevárjuk a Zselickisfaludról érkező hadat. Volt idő pihenni egy kicsit, hűsölni a fák alatt, beszélgetni, ebédelni - ki-ki kívánsága szerint tölthette el azt a nagyjából háromnegyed órát, míg a kisfaludi csapat megérkezett. 

No, ezután kezdődött csak az igazi mulatság! Alig fogyott el az utolsó morzsa szendvics, gyógynövényszakértőnk máris munkára fogta a gyerekeket: ki melyik virágot, faágat ismeri fel a leszedettek közül? Előkerültek a növényhatározók, és az ifjúság ügyesebb - és kevésbé lusta - fele meg is találta bennük az orbáncfüvet, a cserfát, a katángot vagy épp az ebszékfüvet, amit útközben szedtünk le. Hogy melyiket mire használták-használják, azt Fodor Pisti, a lelkes mindentudó árulta el nekünk.

Az eredeti tervvel ellentétben nem mentünk tovább az erdőben, hanem átvágtunk a szomszéd rétre, amit szerencsénkre nemrég kaszáltak le, és így remek helyszínéül szolgálhatott a bothajigálós játéknak, a csülökfa-dobásnak. Aki már jól kipihente és elég ügyesnek érezte magát ahhoz, hogy megpróbálkozzon a célba dobással, felsorakozott Gergő mellett a réten. Nevetős-futkosós percek következtek, napon izzadós, egymást kergetős játék. Csak akkor állt meg az idő néhány pillanatra, amikor két kíváncsi őz tűnt fel a közelben és sétált át ráérősen alig néhány tíz méterre a hátunk mögött.

A fülledt meleg megtette hatását - a gyerekek elfáradtak, megéheztek a nagy játékban. Az útra visszatérve már várta őket a parázsló tűz, a kosárban rejtőző kolbászok és kenyér. A fiúk hamar faragtak néhány nyársat, és nyomban oda is guggolhatott mindenki a tűz köré, hogy elkészítse a (pót)ebédjét.
Nem telt bele sok idő, és elfogyott az utolsó kolbász is. Szedelőzködni kezdtünk, betakartuk a maradék parazsat földdel, hogy ne szabadulhasson el egyetlen szikra sem, és visszafelé kanyarodtunk, arra, amerről jöttünk. Az elágazásnál ismét kettévált a csapat, és ki-ki arra ment haza, amerről jött. Útközben előkerültek a zacskók, hogy megtölthessük őket virágokkal, levelekkel - ki mit szeretett volna gyűjteni, hogy otthon megszárítva megfőzze gyógyteának.

Cickafark

Orbáncfű

Mert hamarosan itt az ősz - még ha nem szívesen gondolunk is rá így, a nyár közepén -, amikor jó szolgálatot tesz majd köhögés ellen a ziliz levele, ízületi fájdalomra a nadálytőkrém vagy épp az őszi depresszió ellen az orbáncfűtea...

(A kirándulást a Szennai Ifjúsági Pont szervezte, Farkas Gergely, Bálint Angelika és Fodor István vezényletével. Köszönet érte!)