2010. július 13., kedd

Turistajelzés


A Zselicet is - mint az ország többi szépséges tájegységét - át- meg átszelik a turistautak. Ezeket jelzik a fák derekán látható színes sávok, keresztek és egyéb ábrák. Persze, a jelzések nem maguktól nőnek a fára, azokat gondozni - frissíteni, javítgatni - kell.

Mifelénk, a Zselicben található túraútvonalakat felosztották - jó régen már - a somogyi és baranyai turista egyesületek között. Minden területnek megvan a maga gazdája, mindegyik tudja, melyik falutól, turistaháztól meddig tart az a szeletke a Zselicben, amelynek útvonalait neki kell fenntartania. A jelzések felfestésének is megvan a maga szabálya: milyen magasságban, milyen méretben kell festeni, hogy jól látható és egyértelmű legyen. Mert ugyebár, ha egy elágazásnál nem jelzik, hogy (pl.) a kék kereszt jobbra vagy balra megy tovább, akkor az ismeretlen területen bóklászó kiránduló könnyen nem kívánt helyen találhatja magát...

Ebből a meggondolásból vettük magunknak a fáradságot szombaton és jártuk be a Zselic 50 teljesítménytúra egy bizonyos szakaszát, ahol tavaly ősszel a versenyzők problémákat jeleztek. Felszerelkeztünk fehér, kék, piros festékkel és árgus szemmel figyeltük az útvonalat. Meglepetésünkre elenyésző volt a megtévesztő, rosszul látható, kétértelmű jelzések száma. Mintha valaki a tavasszal előttünk már végigjárta volna a szakaszt és felújította volna a jelzéseket.
Örültünk neki. Még biztonságosabban, könnyebben túrázhatnak a Zselicben a vállalkozók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése